Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

1. Cikk – Mindenkinek jogában áll, – egyénileg és másokkal együttesen – az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelmének és érvényesülésének előmozdítása, és az arra való törekvés, úgy nemzeti, mint nemzetközi szinten. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

2. Cikk - 1. Minden államnak elsődleges felelőssége és kötelessége az összes emberi jog és alapvető szabadságjog védelme, előmozdítása és érvényesítése, többek között olyan intézkedések elfogadásával, amelyek szükségesek lehetnek az összes társadalmi, gazdasági, politikai és más feltétel megteremtéséhez, illetve azon jogi garanciák megteremtése, amelyek annak biztosításához szükségesek, hogy az állam joghatósága alá tartozó összes személy – egyénileg és másokkal együttesen - a gyakorlatban élvezhesse az említett jogokat és szabadságjogokat. 2. Minden állam köteles olyan törvényi, államigazgatási és más intézkedések meghozatalára, amelyek szükségesek lehetnek a jelen Nyilatkozatba foglalt jogok és szabadságjogok hatékony biztosítása érdekében. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

3. Cikk - Az ENSZ Alapokmányával és az adott állam más, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok terén vállalt nemzetközi kötelezettségeivel harmonizáló nemzeti jog biztosítja azt a jogi keretet, amelyben az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok végrehajtásának, és azok érvényesülésének meg kell valósulnia, és amelyen belül a jelen Nyilatkozatban hivatkozott összes fenti jogok támogatására, védelmére és hatékony érvényesítésére irányuló tevékenységet végezni kell. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

4. Cikk - Jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az csorbítaná vagy ellentmondana az ENSZ Alapokmány céljainak vagy elveinek, vagy korlátozná az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, az emberi jogok Nemzetközi Egyezségokmányait, valamint egyéb, ezen a területen alkalmazandó nemzetközi jogi dokumentumokat és kötelezettségeket vagy eltérne azoktól. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

5. Cikk - Az emberi jogok és alapvető szabadságjogok előmozdításának és védelmének céljából mindenkinek joga van – egyénileg és másokkal együttesen – mind nemzeti, mind nemzetközi szinten: (a) a békés összejövetel és gyülekezés szabadságához, (b) nem kormányzati szervezetek, egyesületek és más csoportok létrehozásához, az azokba való belépéshez és azok munkájában való részvételhez, (c) nem kormányzati és kormányközi szervezetekkel való kommunikációhoz. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

6. Cikk - Mindenkinek – egyénileg, és másokkal együttesen – joga van: (a) Minden emberi jogot és alapvető szabadságjogot ismerni, azokról információt kérni, szerezni, kapni, valamint azt birtokolni, ideértve azon információhoz való hozzájutást, hogy ezeket a jogokat és szabadságjogokat hogyan ültetik át a nemzeti törvényhozói, bírósági és közigazgatási rendszerekbe, (b) Amint azt az emberi jogi és más alkalmazandó nemzetközi jogi dokumentumok biztosítják, az összes emberi joggal és szabadságjoggal kapcsolatos nézeteket, információt és tudást szabadon közzétenni, megosztani és terjeszteni, (c) Mind a jogban, mind a gyakorlatban az összes emberi jog és alapvető szabadságjog érvényesülését tanulmányozni, megvitatni, arról véleményt alkotni és azt képviselni, valamint ezen és más megfelelő eszközök segítségével a közvélemény figyelmét ezekre az ügyekre irányítani. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

7. Cikk - Mindenkinek joga van – mind egyénileg, mind másokkal együttesen – új emberi jogi elképzeléseket és elveket megfogalmazni és azokat megvitatni, illetve azok elfogadását javasolni. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

8. Cikk - 1. Mindenkinek joga van – mind egyénileg, mind másokkal együttesen – országa irányításában és a közügyek vitelében való hatékony és minden megkülönböztetés nélküli részvétel lehetőségéhez. 2. Ez magában foglalja többek között azt a jogot, hogy – akár egyénileg, akár másokkal együttesen – a kormányzati testületeknek, intézményeknek, valamint a közügyekkel foglalkozó szervezeteknek, azok működésének javítása céljából kritikát és javaslatokat nyújtson be, és munkájuk bármely olyan vonatkozására ráirányítsa a figyelmet, amely az emberi jogok vagy az alapvető szabadságjogok előmozdítását, védelmét és megvalósítását akadályozhatja vagy gátolhatja. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

9. Cikk - 1. Az emberi jogok és alapvető szabadságjogok gyakorlása során – ideértve az emberi jogoknak jelen Nyilatkozatban hivatkozott előmozdítását és védelmét is –,egyénileg és másokkal együttesen mindenkinek joga van ahhoz, hogy ezen jogok sérelme esetén hatékony jogorvoslatban és védelemben részesüljön. 2. Ezen célból mindenkinek, akinek jogait vagy szabadságjogait állítása szerint megsértették, joga van ahhoz, hogy –személyesen, vagy jogi képviselő útján – panaszt tegyen, és hogy a panaszt független, pártatlan és illetékes, a törvény által életre hívott bírói vagy más hatóság nyilvánosan eljárásban haladéktalanul megvizsgálja, és az adott hatóság részéről a törvénynek megfelelő olyan döntéshez, amely jogorvoslatot biztosít, ideértve a neki járó kártérítést azon esetben, amikor az illető személy jogai vagy szabadságjogai sérültek; joga van továbbá a majdani döntés vagy ítélet mindenféle szükségtelen késedelem nélküli kikényszerítésére. 3. Ugyanezen célból mindenkinek joga van – egyénileg és másokkal együttesen – egyebek között: (a) Panasszal élni egyes hivatalos személyek és kormányzati szervezetek eljárásaival és tevékenységével szemben, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok megsértése kapcsán, – petíció vagy egyéb megfelelő eszköz útján – az illetékes nemzeti bírói, közigazgatási vagy törvényhozó hatóság felé, vagy az ország jogrendszerében létező bármely egyéb illetékes hatósághoz. A panasszal kapcsolatos döntésüket ezen hatóságoknak mindenféle szükségtelen késedelem nélkül kell meghozniuk; (b) Részt venni nyilvános meghallgatásokon, eljárásokban és tárgyalásokon annak érdekében, hogy véleményt alkosson arról, hogy azok során betartják-e az ország törvényeit, a vonatkozó nemzetközi kötelezettségeket és vállalásokat; (c) Szakszerű jogi segítséget vagy más releváns tanácsot és segítséget felajánlani és nyújtani az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelmében. 4. Ugyanezen célból és a vonatkozó nemzetközi dokumentumoknak és eljárásoknak megfelelően mindenkinek joga van ahhoz, hogy – egyénileg és másokkal együttesen – akadálytalanul az olyan nemzetközi testületekhez forduljon, és velük kapcsolatba lépjen, amelyek általános és különös illetékességgel rendelkeznek, az emberi jogokra és az alapvető szabadságjogokra vonatkozó közlemények fogadására, és azok mérlegelésére. 5. Az állam köteles azonnali és pártatlan vizsgálatot lefolytatni, illetve köteles biztosítani, hogy vizsgálat történjen minden olyan esetben, amikor megalapozottan feltételezhető, hogy a joghatósága alatt álló terület bármely részén az emberi jogokat vagy az alapvető szabadságjogokat megsértették. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

10. Cikk - Senki sem vehet részt – sem tettlegesen, sem mulasztással – az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok megsértésében, továbbá senki ne részesüljön büntetésben vagy bármiféle kedvezőtlen bánásmódban azért, mert az ilyen cselekedetet megtagadja. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

11. Cikk -- Mindenkinek joga van – egyénileg és másokkal együttesen – hivatásának és foglalkozásának törvényes gyakorlásához. Mindenkinek, akinek hivatása folytán lehetősége van hatással lenni mások emberi méltóságára, emberi jogaira és alapvető szabadságjogaira, tiszteletben kell tartania ezen jogokat és szabadságjogokat, és eleget kell tennie a foglalkozási és szakmai viselkedés vagy etika idevonatkozó nemzeti és nemzetközi normáinak. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

12. Cikk -- 1. Mindenkinek joga van – egyénileg és másokkal együttesen –az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok megsértése elleni békés tevékenységekben részt venni. 2. Az Állam köteles minden szükséges intézkedést megtenni, hogy illetékes hatóságai útján – egyénileg és másokkal együttesen – mindenkit megvédjen a jelen Nyilatkozatban hivatkozott jogok törvényes gyakorlása következtében őt ért erőszakos cselekménytől, fenyegetésektől, megtorlástól, de facto vagy de jure hátrányos megkülönböztetéstől, nyomásgyakorlástól vagy bármilyen más önkényes cselekedettől. de facto ( a tények felől nézve ) - de jure ( a jogi helyzet szerint ) 3. Ebben a vonatkozásban – egyénileg vagy másokkal együttesen – mindenkinek joga van az ország törvényei szerinti hatékony védelemhez, amennyiben békés eszközökkel reagál vagy ellenez az Államnak betudható, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok megsértését eredményező cselekedeteket és tetteket, ideértve a mulasztásokat is, illetve csoportok és egyének által elkövetett olyan erőszakos cselekményeket, amelyek kihatással vannak az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok gyakorlására. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

13. Cikk -- Mindenkinek joga van – egyénileg és másokkal együttesen – kifejezetten az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok békés eszközökkel történő előmozdítása és védelme céljából erőforrásokat kérni, kapni, és azokat hasznosítani, összhangban a jelen Nyilatkozat 3. cikkelyével. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

14. Cikk -- 1. Az Állam felelőssége, hogy törvényhozói, jogi, államigazgatási vagy más megfelelő intézkedéseket hozzon annak előmozdítása érdekében, hogy a joghatósága alatt elő személyek valamennyien ismerjék polgári, politikai, gazdasági, szociális és kulturális jogaikat. 2. Ezen intézkedések egyebek között magukba foglalják a következőket: (a) Az ország törvényeinek, rendelkezéseinek és az alkalmazandó alapvető nemzetközi emberi jogi dokumentumoknak a közzététele és széles körben történő terjesztése; (b) Teljes és egyenlő hozzáférés az emberi jogi témájú nemzetközi dokumentumokhoz, beleértve a nemzetközi emberi jogi egyezmények által létrehozott testületekhez benyújtott jelentéseket, valamint ezen testületek megbeszélései rövid összefoglalóját és hivatalos jelentéseit. 3. Az Állam köteles biztosítani és támogatni – ahol helyénvaló – további független nemzeti intézmények létrehozását és fejlesztését az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok előmozdítására és védelmére, legyenek azok akár ombudsmanok, akár emberi jogi bizottságok vagy bármely egyéb nemzeti intézmény útján, a joghatósága alá eső összes területen. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

15. Cikk -- Az állam felelőssége, hogy az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok oktatását a képzési rendszer minden szintjén előmozdítsa és megkönnyítse, továbbá biztosítsa, hogy mindazok, akik jogászok, rendőrök, a fegyveres testületek tagjai és más köztisztviselők képzéséért felelnek, az emberi jogok oktatásának megfelelő elemeit bevegyék a képzési programba. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

16. Cikk -- Az egyének, nem kormányzati szervezetek és az illetékes intézmények mind fontos szerepet játszanak abban, hogy a közvéleményben jobban tudatosuljanak az emberi jogokkal és az alapvető szabadságjogokkal kapcsolatos kérdések az ezen területeken végzett oktatási, képzési és kutatási tevékenységeken keresztül, annak érdekében, hogy tovább erősítsék, többek között, a megértés, a tolerancia, béke és baráti kapcsolatok a nemzetek és valamennyi faji és vallási csoport között. Eközben figyelembe kell venni ezen tevékenységek célcsoportjaiként szereplő társadalmak és közösségek sokféle hátterét is. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

17. Cikk -- A jelen Nyilatkozatban hivatkozott jogok és szabadságjogok gyakorlásában mindenki – akár egyénileg, akár másokkal együttesen cselekszik – csak az alkalmazandó nemzetközi kötelezettségeknek megfelelően, és a törvény által meghatározott módon korlátozható, kizárólag azzal a céllal, hogy mások jogai és szabadságjogai megfelelő elismerésben és tiszteletben részesüljenek, és teljesüljenek az erkölcs, a közrend és a demokratikus társadalom általános jólétének erkölcsi követelményei. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

18. Cikk -- 1. Mindenkinek vannak kötelességei azon közösség felé, valamint azon közösségen belül, amelyben személyiségének szabad és teljes fejlődése kizárólagosan lehetséges. 2. Az egyének, csoportok, intézmények és nem kormányzati szervezetek fontos szerepet játszanak, és felelősséggel bírnak abban, hogy megvédjék a demokráciát, elősegítsék az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat, és hozzájáruljanak a demokratikus társadalmak, intézmények és folyamatok előmozdításához és fejlesztéséhez. 3. Az egyéneknek, csoportoknak, intézményeknek és nem kormányzati szervezeteknek abban is fontos szerepük és felelősségük van, hogy megfelelő módon előmozdítsák azt, hogy mindenki olyan társadalmi és nemzetközi rendben éljen, amelyben az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és más emberi jogi dokumentumokban jogok és szabadságjogok teljes mértékben megvalósulhatnak. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

19. Cikk -- Jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető arra való utalásként, hogy bármely egyénnek, csoportnak, vagy társadalmi szervezetnek vagy államnak joga lenne olyan tevékenységet folytatni, vagy olyan cselekményt végrehajtani, amelynek célja az ezen Nyilatkozatban hivatkozott jogok vagy szabadságjogok megsemmisítése. Az ENSZ emberi jogok védelmezőiről szóló nyilatkozat

20. Cikk -- Jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az államok számára lehetővé tenné egyének, egyének csoportjai, intézmények vagy nem kormányzati szervezetek olyan tevékenységeinek támogatását és elősegítését, amelyek az ENSZ Alapokmányának rendelkezéseivel ellentétesek.